Saját emlékeim szerint eljön egyszer csak az idő, amikor nyűggé kezd válni a pocak. Sehogy nem kényelmes már, se ülve, se állva, se fekve. Én mindig örültem ennek az időszaknak, jó volt, hogy annyira nem élvezem már az állapotomat, így könnyebb volt elengedni.
Sok édesanya lelkesen meséli még évekkel később is, hogy milyen aktív, tevékeny volt még az utolsó napokban is. Ha ez az otthon szépítgetését jelenti, úgy gondolom, teljesen rendjén van.
De boltokat járni, koncertre, színházba menni, starndolni úgy gondolom, nem kellene már.
Legyen ez egy kicsit befelé fordulós időszak!
Ugyanezt gondolom a gyermekágyas időszakról.
A kisbaba érkezése, bármennyire vártuk és kívántuk, hogy eljöjjön a pillanat, nem csak fizikailag, de lelkileg is megterhelő időszak.
Úgy érzem, a mai babáknak, mamáknak, apáknak, és testvéreknek ugyanúgy szükségük van a hathetes gyermekágyas időre, mint őseinknek. Pihenni, és szokni az új életkörülményeket.
Nem állítom, hogy hat héten át ágyban kellene feküdni az anyukának, de talán jó lenne a lehető legkevesebbet kimozdulni, hiszen a kisbabának ebben az időszakban még az édesanyjára van leginkább szüksége, és neki a legkevésbé sem kell még szocializálódni.
Nem értek egyet azokkal, akik rögtön edzeni akarják az életre törékeny újszülöttjüket.
Nekik éppen elég szokni az új körülményeket. Azt, hogy már nem a megszokott pocakon belülről szemlélik az eseményeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése