A szülő nő segítője, a dúla

Egészen addig, amíg a szülés nem került be a kórházakba (tehát nagyjából az 1950-es évekig), a szülő nő legfőbb támaszai e csodás tevékenységben mindig nők voltak. Leginkább már szülést átélt tapasztalt családtagok, nővér, sógornő, anyuka és a bába. Ők támogatták, segítették az anyát az új élet világra segítése közben, ők gondoskodtak a kényelméről, bíztatták, elűzték aggodalmait, tapasztalatukkal, tudásukkal, hitükkel és bizalmukkal voltak mellette.

Így ment ez hosszú-hosszú időn át. És rendben volt ez így.
A medikalizált szülés gyors iramban megváltoztatott sok mindent. Tudni kell, hogy a szülő nők azért vonultak kórházba szülni, mert úgy hitték, ott nagyobb biztonságban vannak, mint otthonukban.

Míg az 50-es években a vidéki anyák jó része továbbra is otthon szült, mára az otthonszülések szinte teljesen megszűntek.
Ezzel nem lenne semmi baj, az orvosok képzettek, bármelyikük képes egy életmentő hasi műtéttel világra segíteni a kisbabákat, a környezet steril, minden adott, hogy az anyák és gyermekeik teljes biztonságban legyenek a szülés idején.

Érdemes azonban végiggondolni, hogy amíg egy falucskában évtizedek alatt mindenki gond nélkül világra tudta hozni a gyermekét, ma minden második szülés császármetszés, és szinte nem létezik beavatkozástól mentes spontán lefolyású szülés.
Mi lehet ennek az oka?
Az orvosok félnek a műhibaperektől, az anyák pedig már nem hisznek saját testüknek.
Vannak olyan országok, ahol szinte csak császármetszés van, a tanuló orvosok már nem is látnak kisbabát a maga természetes útján kibújni az édesanyjából.
Mi köze ennek a dúlákhoz?
A dúla azt a hiányt hivatott pótolni a szüléseknél, amit az otthonszüléseknél a támogató nők jelentettek.
És itt most jöjjenek a számok:
Dr. Marshall Klaus gyermekgyógyász és neonatológus professzor vezette be a dúla-szolgálatot az Egyesült Államokban az 1980-as években. Több, mint kétezer megfigyelést végzett kétféle csoporttal. Mindkét csoport komplikációmentes várandósságot követő, hagyományos szülészeti ellátást kapott. Az egyetlen különbség az volt, hogy az egyik csoportban dúla is jelen volt a szülésnél. Az eredmény: a dúla által is kísért szüléseknél a vajúdás időtartama 25%-kal lerövidült, a császármetszések száma 50%-kal csökkent, 40%-kal kevesebbszer kellett oxitocint, 30%-kal kevesebbszer fogót, fájdalomcsillapítást, 60%-kal kevesebbszer pedig epidurális érzéstelenítést használni, valamint gátmetszést végezni. Meglepő módon dúlák jelenlétében az apák is sokkal aktívabbak voltak, jobban bevonódtak a folyamatba.

A szülést követő első órákban ezek az anyák gyengédebbek voltak újszülöttjükkel, később kevesebb szoptatási gonddal küszködtek, kevésbé voltak aggodalmasak, s a gyermekágyi depresszió is ritkábban fordult elő körükben. Mindez azt mutatja, hogy minél több személyre szabott figyelmet és gondoskodást kap egy nő a vajúdás, szülés és a gyermekágy nagyon érzékeny időszaka alatt, annál természetesebben és könnyebben alakul ki a kötődése, a jó kapcsolata a babával, annál inkább érezheti kompetensnek magát. (Marshall H. Klaus, M.D.: Mothering the Mother; Addison-Wesley Publishing Company 1993)


(Megjelent: Jáki Hírmondó 2016/nyár)