Bemutatkozás





Koltai Zsuzsanna vagyok, 4 gyermekes édesanya.
Életem eddigi legfontosabb eseménye az anyaság volt. A második az, hogy dúla lettem.
Dúla vagyok. Jákon, Vas megyében, Szombathely mellett élek a családommal.


Gyerekkorom óta az élet csodájának tartom a várandósságot, a kisbabák születését, és ez az érzés minden egyes gyermekvárásommal csak erősödött bennem.
Tizenévesen elgondolkodtam azon, hogy szülésznőnek kellene tanulnom, de valami visszatartott ettől. Hamarosan aztán inkább saját gyermekeket szültem.
Saját szüléseimnél nagyon hiányoltam az állandó jelenlétet, megnyugtató szavakat, az odafigyelést.
Biztosan érzem, tudom, hogy egy ember, akinek van ismerete a szülés fizikai és lelki történéseiről, és tisztában van azzal, hogy ez az élmény mind az anya, mind a gyermek életében nagy jelentősséggel bír, és megtesz mindent azért, hogy pozitív élmény váljon a szülésből, és lehetőség szerint minden úgy alakuljon, ahogy az édesanya szeretné, nélkülözhetetlen eleme minden szülésnek.
Először csak elolvastam minden könyvet, ami a szüléssel kapcsolatos volt. Majd 2011-ben elvégeztem a Dona dúla alapképzést. Azóta tudom, hogy ez olyan lépés volt életemben, amely arra vitt, amerre régen el szerettem volna indulni, végre van hivatásom!
Bízom abban, hogy minél több édesanyának lehetek segítségére a várandósságában, és a szülésben.
Bármilyen kérdésed van szüléssel, várandóssággal, szoptatással, babaápolással, kórházi-, és  otthonszüléssel kapcsolatban, keress bátran, együtt könnyebben találunk megoldást mindenre!