Réka Noémi születése

"...egyáltalán nem lebecsülendő a lelki tényezők szerepe sem. Számtalan olyan szüléstörténetről lehet hallani, amelyben a kisbaba "megvárta", hogy az anya számára fontos személy visszatérjen egy külföldi útról, vagy addig nem született meg, amíg egy fontos döntést meg nem hoztak, le nem zajlott a költözködés, stb..."                          /Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás  mindenkinek c. könyvéből/



Hónapokkal ezelőtt megbeszéltük nővéreimmel, hogy a május elsejei hosszú hétvégét náluk töltöm gyerekeimmel. Hogy pontosan melyiküknél, azt -gondoltuk-, majd a helyzet adja, annyira nem is volt lényeges, mivel pár km-re élnek egymástól. Márti nővérkém május 12.-re volt kiírva, de nagyon bízott benne, hogy annál azért előbb megszületik a babája, és azt gondoltuk, nem lenne rossz, ha én is ott lehetnék. (Nem tudom, ki mennyire volt szkeptikus, én nem nagyon hittem, hogy a baba pont e 3 nap valamelyikén születik, viszont reménykedtem.)
Hétfőn, április 23.-án  beszélgettünk, én mondtam Mártinak, hogy a kecském holnap ellik reményeink szerint, ő pedig közölte, hogy úgy érzi, szerdán fog szülni. Nos, mivel a gyermek apukája kedden érkezik külföldi útjáról, és mert az anyai intuíciónak muszáj hinni, a magam részéről elfogadtam ezt a dátumot.
Másnap reggel a kecském két gyönyörűséget ellett, a szemünk láttára. (Örök hála neki, hogy megvárt minket!)

E napon ismét beszéltem Mártival, akinek hasonló gyors és problémamentes szülést kívántam, és mondta, hogy semmi különöset nem érez, viszonylag gyakori keményedéseken kívül. Javasoltam egy pikáns szülésmegindító fogást nekik, amit az apuka nem nehezményezett. :)
Szerdán a doki megvizsgálta, és kinevette Mártit. Azt mondta, semmi jele annak, hogy itt egy héten belül bármi történni fog. Kicsit lelombozódtunk, de gondolva a 12.-i dátumra, ésszerűnek tűnt a jóslat.
Pénteken lányommal Quimby koncertre mentünk, ahol remekül éreztük magunkat.

Éjjel értünk haza, hajnalban elindultunk a testvéreim felé vonattal. Azért biztos ami biztos, elraktam a dúlatáskámat. Még javában a vonaton voltunk, amikor Márti hívott, közölve, hogy elment a nyákdugó, és rendszeresen keményedik a hasa, de fájdalom nincs. Remek, mondom, akkor innentől fogva pár óra illetve pár hét a baba megszületése, sokkal nem kerültünk közelebb a biztos időponthoz.Megérkezésünk után is folytatódtak az összehúzódások, de nem volt rendszeres, és inkább csak készülődésnek gondoltuk. Délután apukát (B.) elengedtük Prodigy koncertre.

(Mi már csak ilyen koncertre járó család vagyunk), miután megígérte, hogy állandóan elérhető lesz. Este Márti csobbant a kádba egyet, mondván, most már valami történjen. Nem történt. Egész éjjel tartott a móka, de azért tudott aludni.
Reggeli után aztán úgy tűnt, vége a gyakorlatozásnak, pihenő következett a méh izmaiban.
Még szombaton megígértük a gyerekeknek, hogy játszóterezünk egyet másnap, így reggeli után, még a kánikula előtt próbáltunk oda is eljutni. Nem sikerült, a meleg előbb odaért, mint mi. Márti hosszúnadrágban és fekete felsőben pihegett a napon, mivel forróságra már nem volt berendezkedve a kismamaruhatára.
Hamarosan elköszöntünk, és átmentünk Judit nővérkémhez, hogy ő se maradjon ki semmi jóból :).
Márti nagylányommal még elment bevásárolni, aztán elköszönt tőlünk azzal, hogy másnap még meglátogatnak minket.
Nem sokkal ebéd után mégis visszatértek hozzánk, mert Flóra (Márti lánya) szeretett volna az unokatestvéreivel játszani.
Márti azt mesélte, hogy az utolsó kanyarban, mielőtt megérkeztek volna, jó kis fájása volt, alig tudta elfordítani a kormányt.
Aztán újra egy.
És megint.
Kezdett kicsit gyanús lenni a dolog.
Hat órakor úgy döntöttünk, hogy figyeljük kicsit az órát, aztán meglátjuk. (Más volt ez már, mint az előző napi, ez kétségtelen, ezek már kontrakciók voltak.)
Átlag 7 percesek voltak.
Amikor tudatosult bennünk, hogy itt a gyermek világrajöveteléhez szükséges munka folyik, mindannyian megilletődtünk egy kicsit. A házban hat gyermek, és három anyuka volt.
Márti gyorsan összeírta, mi az, amire szüksége van otthonról, majd felhívta B.-t, hogy kezdhet készülődni, és főleg: izgulni!:)
Egy ideig a konyhában ücsörögtünk, masszázslabdával masszíroztam Márti derekát, aztán lassan előkerült a muskotályzsályás forró pociborogatás.

Hét körül átköltöztünk a fürdőszobába, nagy adag forró víz a kádba, és minden összehúzódásnál forró borogatás. (Ekkor már szerencsére volt vízmelegítőnk, mivel apuka megérkezett, előtte kicsit macerás volt folyton forró vízzel szolgálni.)
Kb. egy óra pancsolás után Márti átadta helyét a kislányának, akinek már készülődni kellett a lefekvéshez. Számomra nagyon megható volt, hogy bár nagyrészt kettesben voltunk Márti, és én, azért időről időre bekukkantott egyik-másik gyerkőc hozzánk, odamentek Mártihoz, átölelték, vagy csak kíváncsian bekukucskáltak, mindenesetre éreztették, hogy vele vannak.
Nagyon nagy segítség volt Judit, aki folyamatosan ellátta az aprónépet, és bármit kértünk, rögtön megkaptuk tőle.
Szárazon ismét a borogatás, és a derékmasszírozás volt a legfontosabb tevékenység, -ja, igen Jucus, loptunk egy kevés shea vajat!

Az összehúzódások között eltelt időt fél szemmel folyton figyeltük -láttam én már karón varjút ;)-, ekkor olyan öt-hat percesek voltak, és a hangulat teljesen békés volt. Márti nevetgélt, gyönyörű volt, és boldog.
Aztán egyszer csak azt vettük észre, negyed tíz körül, hogy három perces hullámok jönnek egymás után.
Gyors telefon a szülésznőnek, megbeszéltük, hogy találkozunk tízkor a szülőszobán. (Eddig nem tudtuk, hogy én mehetek-e, ekkor derült ki, hogy igen, én ugráltam egy sort örömömben, majd kértem 10 percet, hogy kicsit rendbe hozzam magam. (Ekkor egy ideje már segédkezett Dóri lányom a masszírozásban, ő látható félig-meddig a képeken, és Peti fiam utólag azt mesélte, hogy ő is masszírozta Márti derekát.) Judittól kaptam kölcsön zsilipruhát.)
Végül majdnem 22 óra volt, amikor elindultunk. A kocsi felé totyogva azt mondtam Mártinak: - Te ülsz a gyerekülésben! -Ezen úgy nevetett, hogy alig bírt beszállni a kocsiba. (Átmeneti szak, 3 perces fájások.)
Azért azt gondolom, maga az út nem a legkellemesebb élményei között maradt meg, B. próbált minél gyorsabban odaérni, bár Márti néha kérte, hogy inkább kerülgesse a gödröket. (Én pedig rettegek az autópályán, mindig, de ebben a szituációban eszembe sem jutott.)
Na most a Szent Imre kórházba bejutni nem volt egyszerű. Végre följutottunk a lépcső tetejére 2 perces fájásokkal, amikor kiderült, hogy ügyeleti időben a portán át kell közlekedni. (Lépcsőn le, tovatotyogás, portán be, végre megvan az épület, és a lift is.)
Egyszer csak ott állunk a szülőszoba ajtajában. Márti becsönget, mondja, kit keres. Megérkezik Gabi, a szülésznő, és behívja Mártit, ránk csukja az ajtót.
Engem itt fogott el a pánik. Egyrészt, mert egyszer álmodtam erről a szülésről, és álmomban bejutottam a kórházba, mégis lemaradtam a szülésről, másrészt pedig, mert a dúla első és legfontosabb feladata, hogy állandóan ott van a vajúdóval. Életem leghosszabb  tíz perce volt, amíg az ajtó előtt álltam. B. hasznossá tette magát, lement a kocsiba a maradék holmikért, vizet vett magához, de én csak álltam, és meredten bámultam a homályos üvegtéglán keresztül. (Judittal konzultáltam telefonon, és mondta, hogy ez itt így szokás, nyugodjak meg, megvizsgálják, és bemehetünk.)
Így is történt. Először B. mehetett be, amíg ő öltözött, próbáltam lehiggadni, és a leendő feladataimra koncentrálni, ezért amikor végre bejutottam, angyalként mosolyogtam Gabira.
Bevezetett egy öltözőbe, és otthagyott. Egy perc alatt magamra kaptam a ruhát, és rohantam. Az ám, de fogalmam sem volt,  merre menjek. Utólag B. is mesélte, hogy eltévedt, így mindketten látogatást tettünk egy másik vajúdó nőnél, mire végre megtaláltuk Mártit.
Nagy öröm volt, amikor kiderült, hogy üres az IKEA szoba, de kellemetlen meglepetésként Márti az ágyban hanyatt fekve, CTG-re kötve találtuk. (Tudomásom szerint ugyanis az IKEA szobában nincs más műszer, mint egy kézi szívhanghallgató.)

Kért, hogy gyorsan menjek a derekához, és ugrottam is. Szólt Gabinak, hogy nagyon idegesíti a "masina", és Gabi jött, és gyorsan le is szedte róla. Ezután elmondta, hogy talán kényelmeseb helyzetet vehetne fel Márti, próbálja megy az ágy végén négykézláb úgy, hogy párjába kapaszkodik, aki az ágyon ül. Nem túl könnyen, de azért elkecmeregtünk odáig. :)
Ez már a kitolási szak. Abban azt hiszem, mindannyian egyetértünk, hogy bár nem tartott sokáig, nem volt könnyű. Negyed órára saccolom azt az időt, ami még hátra volt, hogy végre megpillanthassuk a kisbabát. Semmiféle külső tényező nem befolyásolta a születést, a képen látható pozícióban érkezett meg közénk Réka Noémi, az ügyeletes orvos  gyakorlatilag az ajtóban állva nézte végig, a szülésznő kapta el a babát, de ő sem tett ezen kívül semmi mást. És ez így volt jó.
Ezen a témán lovagolok egy ideje, ezért számomra is fontos volt látni, örülök, hogy orvosok is láthatnak néha ilyet, és nagyon boldog vagyok, hogy Márti megtapasztalhatta a saját bőrén, milyen az, ha maximálisan saját erőből hoz világra egy gyermeket.
A nehéz kitolási részt végül megmagyarázta Réka Noémi 36 cm-es fejkörfogata, ami két öltéssel korrigálható sérülést okozott. Talán gátvédelemmel ez is elkerülhető volna, de ne legyek telhetetlen!
Noémi világra jövetele mindannyiunk számára gyönyörű élmény volt.
Én ismét megbántam, hogy nem vittem magammal zsepit. :) (Bele kell építeni a dúlatáskába.)
Noémi Gyönyörű kislány, nála nyugodtabbat ritkán látni.
A köldökzsinór pulzálás után lett csak elvágva, Noémit pedig csak másnap reggel fürdették meg. Mivel a 38. héten született meg, bőven volt rajta magzatmáz, amely így szépen beszívódhatott a bőrébe.
Amit muszáj megemlítenem, mert elképesztett, az az, hogy míg a szülés teljesen anya-baba barát módon zajlott az IKEA szobában, Noémin másnap délelőtt mindent bepótoltak, nehogy má' jól érezze magát, ami döbbenetes, hogy még a nyákleszívást sem hagyhatták ki, a végbélszondát is szerették volna beiktatni, de "sajnos" addigra a kislánynak volt széklete, így erre nem találtak okot, bár szerintem, mivel a nyákot gyönyörűen feltüsszögte, a leszívás ugyanilyen indokolatlan volt. Az pedig nálam végképp leverte a lécet, hogy még 12 órás sem volt a pici bébi, és már megkapta a BCG oltást. Úgyhogy, kedves Szent Imre kórház, csecsemő részleg: van még itt hova fejlődni, ennél sokkal rosszabb már nem lehetne! (A csecsemős nővér viszont Márti elmondása szerint végtelenül kedves, és segítőkész volt, ezt tegyük hozzá.)

Kedves Nagy család!
Köszönöm nektek, hogy megajándékoztatok ezzel a lehetőséggel, hogy veletek lehessek életetek egyik legfontosabb pillanatában! Nekem is életem egyik legszebb élménye lett.