Mostanában gyakran hálát adok az égnek a dúlaságom miatt.
Volt egy olyan időszak, amikor csönd volt, mivel 2012. április 29. óta nem voltam szülést kísérni. Közben azért voltak kismamák, akik megkerestek, tanácsot, biztatást, masszázst kértek, és ez bennem is tartotta a lelket, de hosszú ideig nem volt senki, aki azt kérte volna, hogy kísérjem el a szülőszobára.
Ez idő alatt sem csüggedtem (csak néha), van rengeteg tanulni- és olvasnivaló a témában, néha úgy érzem, kifogyhatatlan mennyiségben. Az életem sem kimondottan unalmas, inkább csak kicsit csalódott voltam, illetve sajnáltam azokat a nőket, akik dúla nélkül kell, hogy szüljenek, mert nem tudnak erről a lehetőségről. Ez volt az oka, hogy néha, ha az utcán szembejött egy-egy kismama, a kezébe nyomtam a névjegykártyámat...
...És közben tudtam, hogy az, akinek rám, az én személyiségemre, tudásomra, habitusomra van szüksége, úgyis megtalál.
Egyszer csak itt voltak.
A nők, akiknek az jelent kapaszkodót a képzeletükben, hogy tudják, a kellő pillanatban ott leszek velük, számíthatnak rám.
Vannak nagy beszélgetések, új, boldogságos ismeretségek, bekarikázott hetek a naptáramban, amikor sehova nem mehetek, és óriási hála, és szeretet a szívemben az anyukák iránt, akik megtaláltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése