2024. november 1., péntek

A gyermekágy létjogosultságáról

 Nagyanyám 1945-ben lett anya. A férje a fronton, majd hadifogságban. Évekkel később tért haza, és látta életében először gyermekét.

Szerencsére a nagymamám nem egyedül, hanem a szüleivel élt, mint akkoriban oly sokan. Amikor ifjú édesanyaként először pelenkázta, fürdette gyermekét, egyrészt, nem volt ezzel egyedül, másrészt egészen biztosan nem először látott újszülöttet. A családja, testvérei, sógorok és sógornők éltek egymás közelében. Elképzelhetetlen volt, hogy valaki felnőjön anélkül, hogy lásson kisbabákat, szoptató anyákat. Nem tudom biztosan, de talán, még villany sem volt a házukban akkoriban. 



Kézzel mostak a tűzhelyen melegített vízben, a pelenkákat ki is főzték a fertőtlenítés miatt, fával fűtöttek, és a világon mindent gépek segítsége nélkül kellett elvégezni.

A nagyanyám mind a négy gyermekét otthon szülte a saját ágyában, a „gólya néni” segítségével. Anyám farfekvéses volt, de ez ki sem derült, amíg el nem indult kifelé erre a világra.


Még nyolcvan év sem telt el azóta.


Annyira sokat változott a világ, hogy az szinte felfoghatatlan.

A ruháink mosása, szárítása gombnyomásra történik, a takarítás, a mosogatás szintúgy. A gyermekek ugyan általában ritkán látják a tágabb családot, de vannak gépesített ringató eszközök, fehér zaj, és a legújabb, amit látok, a popópaskoló kütyü, amivel szintén jól tudjuk gyermekeinket távollétünkben is megnyugtatni.



És szükségünk is van rá, mert általában egyedül vagyunk otthon a babával, a nagyszülők nagyrészt még aktívan dolgoznak, vagy távol élnek, és az apák legtöbbje hiába vesz részt már aktívan a háztartási munkákban, ők a nap nagyrészét általában távol, a munkahelyükön töltik.

Rengeteg édesanyának a saját újszülöttje az első, akit megfog, elringat, megfürdet. És bár a médiában nem tudsz nem félmeztelen nőket látni, a szoptatás szigorúan zárt ajtók mögött zajlik, mert annál erkölcstelenebbet, mint egy szoptató nő, 2024-ben elképzelni sem lehet.

A babák nagyon nagy százalékban kórházban születnek, és már indok sem kell, hogy császármetszéssel jöjjenek a világra, nagyjából minden második kórházban született baba császármetszéssel születik.

Nyolcvan év.

A világ kifordult a sarkából.

Az egyetlen, ami nem változott az az, hogy egy anya az újszülöttjével otthon testileg és lelkileg is támogatásra, megerősítésre szorul.

Meg kell erősödnie a szülés okozta vérveszteség, a várandósság okozta testi változások visszaállítása miatt, miközben a szoptatás további energiákat von el a testből. De nem igazán megoldás a tápszer erre a problémára sem, hiszen nem közvetlenül a mellből táplálni a babát további terheket jelent. Mosogatás, sterilizálás, méricskélés stb.



Ami 2024-ben a legnagyobb segítség lehet egy édesanyának az újszülöttjével otthon, ha megtehetné, hogy ágyba bújjon, ha lehet, maga mellé téve a babát is, olvasgasson, egyen-igyon, aludjon, és amikor a baba kéri, szoptassa meg. Ahányszor szeretné, mesélhesse el a baba megérkezésének eseményeit, beszélgessen más, tapasztalt anyákkal a saját tapasztalataikról. Tudjon róla, hogy a problémái valósak és nincs velük egyedül. Ugyanarra van szüksége, mint őseinknek 1924-ben, 1824-ben vagy 1724-ben. Mert körülvehetnek minket a segítő eszközök, van, ami nem változik. Emberek vagyunk, emberi szükségletekkel.


Képek: 1.: Nagyanyám nagyobbik nővéremmel kb 1975-ben.

            2.: Anyám három lányával 1977 nyarán (katt a képre, ha a husi pofim érdekel! 

            3.: Én, mint anya 2014-ben, negyedik gyermekem, születése napján, három lányommal.